Fény

Álmodtam. Megaláztál.

Álmomban megaláztál.

Többet nem látsz belém, méltó sem vagy rá.

Többet nem dobog úgy a szíved mintha maratont futnál.

Többet nem érzel hasonlót se mint nálam.

Így döntöttél és végül én kacagok,

Mert én érezni fogom mindazt, amirol te csak álmodsz.

Válaszd a semmit, én a mindent 

Minden, kivéve a te személyed.

Jobb is így. Megaláztál. 

Nem kellesz többé, feladtál.

Érzéseimet semmibe vetted, nevettél. Azt hiszed jobb lesz csak mert felszínesen elengedtél. 

Neked biztos, te gyáva,

Félhetsz mert én erősebb vagyok nálad.

Belül viszont sír a lelkem téged gyászol,

Te meg várod a sorod, a pokol már lángol. 

Minden érzésemet kukában tartom, szívemet lelkemet,  

Ott van nézd csak, nevess, egykor azokat szeretted 

Most már elmész mellette, még le is köpöd

Nemlétező érzéseid és emléked is könyörög.

Nevetséges 

Neked úgy is mindegy te érzéketlen.

Semmit nem érző,

Felejthető

Lehetetlen

Téged elhagyva rád se nézve 

Örülök, hogy a múlté vált emléke

Arcodnak, érintésednek, ami nem méltó hozzám,

Ámítás és álom, hogy abban bíztam, az voltál.

Bár nem is mertelek volna téged nem ismerni meg  

... mindenki boldog lenne.

Főleg én 

Aki viszont már látja a fényt, a kiutat.

A sokat emlegetett alagút legvégén.